A FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY
PÁLYAORIENTÁCIÓS PROGRAMJAI
2016-BAN
A megyei Pályaorientációs
Konzorcium tagjaként - ebben az évben is
komplex programmal kívánunk a
pályaválasztás előtt
álló diákoknak segíteni.
Tanácsadó kollégáink
szeptember-október folyamán
osztályfőnöki
órákon, az iskolákban
adnak tájékoztatást a
diákoknak a munkaerő-piaci helyzetről
és a hiányszakmákról.
A prezentációt követően a
diákoknak lehetőségük lesz
kérdéseket feltenni,
észrevételeiket a
tanácsadókkal megvitatni.
Szeretnénk ebben az időszakban minél
több szülőt is
megszólítani, hiszen a diákok
pályaválasztásában
meghatározó szerepük van. Erre
szolgálnak az iskolákban megtartott
tematikus szülői
értekezletek.
Az október-novemberi
üzemlátogatások
lehetőséget biztosítanak a
pályaválasztás előtt
állók részére, hogy a
munkáltatókat és az egyes
szakmákat gyakorlati oldalról
megismerjék. Fontos, hogy a diákok
közvetlenül is részesei lehettek az
adott munkakörnyezetnek, megismerkedhettek az
üzem alkalmazottainak munkájával,
szakmákkal, foglalkozásokkal, valamint a
tanulmányaik befejezését
követő elhelyezkedési
lehetőségekkel. Rendszeres partnerünk
ebben az Audi Hungaria Motor Kft, az Audi Akademie
Hungary Kft., az AutoVision Magyarország
Kft, a Borsodi Műhely Kft, az IGM
Robotrendszerek Kft., a Jankovits Hidraulika Kft., a
Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft.,
a Rehau-Automotive Kft. és a TIPA
Vezérléstechnika Kft.
A
SZAKMAKÍNÁLÓ
tematikus kiadványt ebben az évben is
tervezzük megjelentetni a megyei
Pályaorientációs Konzorcium
tagjaival közös szerkesztésben. Ennek
egy–egy példányát minden 8.
osztályos tanulóhoz eljuttatjuk az
iskolákon kersztül, de honalpunkon is
megtekinthető, és a legkeresettebb
szakmák bemutatása mellett számos
hasznos információval segíti a
diákokat és szüleiket.
Az ősszel megrendezésre kerülő
Pályaválasztási
Kiállítások (Győrben
és Sopronban) lehetőséget
teremtenek a képző
intézmények megismerésére,
nagyobb munkáltatók
bemutatkozására. A rendezvényen
tanácsadó munkatársaink a
következő
szolgáltatásokat
biztosítják egyéni vagy csoportos
formában:
- csoportos pályaorientációs
foglalkozások
- önismereti szoba
- szakmabemutató filmek
- számítógépes sarok:
érdeklődés és
képességek felmérése,
önismereti programok
- „Tájoló” program
működtetése
- pályaorientációs sarok
lányoknak: műszaki intelligencia
tesztek
- a Nemzeti Pályaorientációs
Portál bemutatása
A „Műszaki szakmák –
lányoknak is” – ezzel
a programelemmel a lányok figyelmét
kívánjuk felhívni arra, hogy a
munkaerőpiac műszaki területeken is
egyre inkább számít a női
munkaerőre, annak kreativitására
és pontosságára. A Szakmák
Napja Lányoknak program tavalyi
házigazdája az Audi Akademie Hungary Kft.
és a Mobilis Interaktív
Kiállítási Központ volt, ahol
a lányok érdekes teszteken és
feladatokon keresztül is közelebb
kerülhettek a technika világához,
saját képességeik
megismeréséhez.
A programsorozat
szándékfelméréssel
zárul, mellyel képet kapunk arról,
hogy a diákok milyen arányban és
milyen irányba tervezik tanulmányaik
folytatását. Hol várható
túljelentkezés, a keretszámok
ismeretében hol van nagyobb esély a
sikeres felvételire. Az
összegyűjtött
információkat jövő év
januárjában eljuttatjuk az
általános és
középiskolákba, de a
felmérés a programban dolgozóknak
is visszajelzés lesz az elvégzett munka
hatékonyságáról,
sikerességéről.
Módosítva: 2016.01.28
|